Az egészség reprezentánsa: Larion Zoé

 

Immunizálás érelmeszesedés ellen Antigén antitest

 

A világon ma már számos helyen felismerték, hogy az érelmeszesedés immunológiai módszerekkel megelőzhető és gyógyítható.

Eddig, csak mi tudjuk igazolni egyedül a világon, hogy rendelkezünk az ehhez szükséges immunizáló antigénnel.

 

A beszűkülés több lépcsőben zajlik le. Először zsírlerakódás, majd plakk-képződés, végül kombinált laesió szakasza következik. A plakk képződés szakaszában a lipid-lerakódások körül intenzív sejtburjánzás indul meg. Kialakulnak az ún. habos sejtek, melyek nagy mennyiségű koleszterin észtert tárolnak. A burjánzó sejtek sok rostos elemet és más kötőszöveti mukopolisacharidot termelnek, így alakul ki a lipidlerakódás körül egy kötőszövetes párna, mely jellegzetesen bedomborodik az ér lumenébe. Ezek a puha plakkok rendkívül sérülékenyek. A szervezet a következő lépésben megpróbálja stabilizálni ezt a „puha párnát”, és kalcium lerakódás indul meg. Ezzel az érintett érszakasz keménnyé, merevvé válik. A kalcifikálódott plakk rostos fala felszakadhat, tovább rontva az áramlási feltételeket, és így a plakk megnagyobbodásának esélye jelentősen megnő.

Az érelmeszesedés rizikófaktorai: Nem befolyásolható, genetikai hátterű rizikófaktorok pl. a veleszületett anyagcserezavarok (diabetes, metabolikus syndroma), a gyógyszeres kezeléssel sem befolyásolható magas vérnyomás, inzulin rezisztencia, magas lipoprotein, emelkedett LDL és VLDL szint, alacsony HDL szint, továbbá az életkor, a nem és a személyiségtípus.

A befolyásolható kockázati tényezők: a magas koleszterin, triglicerid és vércukor szint, a magas vérnyomás, a dohányzás, a fertőző ágensek, az elhízás, a mozgásszegény életmód, a fogamzásgátló tabletta, a stressz, stb. Ezek a rizikófaktorok leginkább életmódbeli változtatásokat tesznek szükségessé.

Leggyakoribb szövődmények: Ischaemiás szívbetegség, angina pectoris, szívinfarktus, stroke, perifériás érbetegség, magas vérnyomás stb. A szövődmények gyakoriságát jelzi, hogy hazánkban a halálozások oka 40%-ban szív-érrendszeri eredetű. A nők között ez a mutató különösen rossz, a halálozások 58%-áért felelős az érelmeszesedés.

A szervezetben az antikoleszterin antitest játssza a „konzervnyitó” szerepét a hasznosításhoz. Amennyiben bőven van konzervnyitó, a konzerv koleszterin nem halmozódik fel, sőt a korábban termelődött koleszterin is felhasználásra kerülhet. Ez a felhasználás azért fontos, mert a koleszterin a szervezetben kulcsfontosságú molekula. Hiánya esetén gyorsabban öregszik a szervezet, csökkent tevékenységre képes az idegrendszer, kevesebb epesav termelődik, és a nemi hormonok termelése is mérsékeltebb.

Az általunk előállított antigénnel serkenteni tudjuk a szervezetet saját antikoleszterin antitestének termelésére. Ennek eredményeként növekszik a koleszterin-felhasználás, ami együtt jár az említett tünetek és hiányok megszűnésével.

Kockázat és mellékhatások valószínűsége kicsi, mivel a beteg szervezetében a vérkeringésben és a vérereken kicsapódva sokkal több koleszterin található, mint a bevitt 1mg koleszterin partikula. A kedvező hatás nem direkt a bevitt koleszterintől, hanem közvetve, az általa kiváltott antikoleszterin antitest szint emelkedésétől várható.

Az immunizálás hatására egyre több antikoleszterin antitest találkozhat a koleszterin tartalmú LDL komplexekkel, ami növeli a komplexben a proteinarányt, és elősegíti kötődését a májban. A koleszterinszint relatív csökkenése a keringésben beindíthatja a plakkokban „tárolt”, lerakódott koleszterin mobilizálódását. A fokozódó koleszterin-kötődés a májban, növelheti mindenek előtt az epe termelődését. Érdemes szem előtt tartanunk, hogy erre használódik fel a koleszterin több mint 90%-a, s ez szinte az egyetlen lehetőség, hogy a koleszterin kikerülhessen a szervezetből.

Várható eredmény: Az érelmeszesedéses betegeken az antikoleszterin antitest szintet az egészséges emberekre jellemző értékekre emeli, ami a plakkok, az erek falán felhalmozódott lerakódások lebontását eredményezi.

Dr. Horváth István

Címkék

A címkék listája üres.